Ha a diétám a pasim lenne, ma este tuti valami dögös fehérneművel lepném meg az “évfordulónk” alkalmából. Végül is ma lettünk 50 naposak, ez már több mint egy futó kaland… Lassan kezdünk összeszokni, sőt, egyre többször érzem, hogy ideje lenne komolyabbra fordítani a kapcsolatunkat.
Ha a diétám a pasim lenne, most abban reménykednék, hogy megbocsájtja a félrelépéseimet, a csalásaimat és az apró hazugságaimat. Végül is, amit nem tud, az nem fáj. És a suttyomban, állva szájba tömött csoki nem számít, hiszen senki sem látta, nem igaz? De mostantól már nincs játék, meg kifelé kacsintgatás, elvégre ez már komoly valami, elkötelezettséggel és közösen elér eredményekkel. Már hosszútávú terveink is vannak, és egy nagyobb beruházáson is törjük a fejünket (jó, ez elég béna szóvicc volt arra, hogy szeretném lecserélni a ruháimat egy számmal kisebbre).
Ha a diétám a pasim lenne, pszichológust keresnék, de így “csak” ortopéd orvoshoz megyek, aki reményeim szerint begyógyítja a kapcsolatunk során szerzett sebeimet (na jó, a lúdtalpamat).
De a diétám nem a pasim, viszont a pasim nagyon hálás a diétámnak. Szóval, elég klassz kis édes hármas keveredett ebből ez alatt a közel két hónap alatt…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: