Egy kedves blogger kollegina nemrég klassz kis cikket írt arról, hogy szabad-e pucérkodni a nevelt gyerek előtt. És bár nálunk is mozaikcsalád van, nevelt (és neveletlen) gyerekekkel, engem mostanában nagyon is más szempontok miatt foglalkoztat a téma…
A gyerekeinket igyekszünk egészséges, őszinte közegben nevelni, és ennek része az is, hogy nem zárjuk magunkra a fürdőszoba ajtaját zuhanyzás közben, és ha a gyerekek előtt kell öltöznünk/vetkőznünk, akkor sem esünk kétségbe. Eddig ez elég jól is működött.
A nevet lányom nagyjából hároméves korától minden fürdésemet végigasszisztálta. Mivel az édesanyja teljesen más típus, mint én (ő rendkívül sovány, törékeny, én popsis-cicis vagyok), kifejezetten érdekelte a dolog, hogy mennyire eltérhet két női test. A terhességem alatt pedig szinte mikroszkóppal figyelte a testem változásait. A megduzzadt melleim, a barna csík a hasamon: mind-mind érdekes, de természetes változás volt számára. És mostanában a legkisebb kiscsaj is érdeklődik, bejön ha fürdök, nézi, ha öltözök, sőt, a napokban a hosszú nyáriruhám alá is bemászott egy óvatlan pillanatban, hogy onnan is szemrevételezze a testem.
A tízéves nagyfiam ugyan szemérmesebb típus, ő soha sem mutatkozott szívesen meztelenül mások előtt, és mostanra már az is el kezdte zavarni, ha a saját anyját – engem – ruha nélkül látja, de a lányok tényleg rettenetesen kíváncsiak.
Én eközben igyekszem büszkén vállalni a testem és higgadtan válaszolni a legkínosabb kérdéseikre is. Meggyőződésem, hogy így könnyebb lesz elfogadniuk a saját testüket később, mintha csak narancsbőrmentes, karcsú modelleket látnának az újságokban. Szóval kell a hús-vér példa, főleg most, hogy a középső is lassan becsúszik a kiskamaszkorba, és lassan beindulnak a hormonok, elkezdődnek a változások.
Igen ám, de van egy kis bökkenő…
Anno az első szőrszálak megjelenésekor egy lány tudta, hogy lassan elindul a nővé válás útján és hamarosan ő is olyan lesz, mint az anyukája. De manapság, amikor szinte minden felnőtt nő szőrtelen szeméremdombbal jár-kell (mert bizony nem csak otthon, de az uszodák női zuhanyzóiban sem igazán látnak a lányaim szőrös lábközöket), hogyan fogom nekik megmagyarázni, hogy mi az az izé, ami nekik ott nő?
Illetve, ha ezt meg is beszéljük, mi lesz a következő lépés? A gyerekeimet is tanítsam meg tizenkét-háromévesen szőrteleníteni odalent is?
Na, ne….
Vagy növesszek én magam is dzsungelt, hogy könnyebben elfogadják, egy felnőtt nő hogyan is néz ki valójában? Valószínűleg ez is álságos lenne, hiszen hamar szembesülnek majd vele, hogy a legtöbb nő nem hisz a természetességben. (Viszont én egy ciki őskövületnek tűnhetek majd a szemükben.)
Soha sem gondoltam volna, hogy nem a szexuális felvilágosítás fogja a legnagyobb gondot okozni…
De mi a megoldás?
Megkérdeztem néhány hasonló cipőben járó barátnőmet, hogy nekik milyen ötleteik vannak. Íme, a három legjobb tanács.
1. “Mióta megszületett a lányom, nem szőrtelenítem teljesen magam, mert egyszerűen nem érzem komfortosnak, hogy odalent úgy nézzek ki, mint egy kislány. A fazonigazítást pedig könnyebb megbeszélni egy kiskamasszal.”
Gy, egy 6 éves kislány anyukája
2.”A kislányom pont rámnyitott, miközben borotváltam magam. Megkérdezte, hogy mit csinálok, én meg kerek-perec megmondtam. Mivel azzal már régóta tisztában van, hogy a hónaljamat vagy a lábamat szőrtelenítem, nem is különösebben akadt fent a dolgon. Szóval, szerintem fő az őszinteség.”
O, egy 11 éves kislány anyukája
3. “Én ugyan azt az elvet követem majd, mint az anyukám annak idején velem. Veszek egy klassz felvilágosító könyvet, odaadom neki, hogy olvassa el, és ha van kérdése, akkor beszéljünk róla. Én is egy ilyenből tudtam meg, hogy egyszer csak szőr fog nőni odalent. Aztán, ha már akkora lesz, hogy a szőr zavarni kezdi, elviszem a kozmetikusomhoz.”
A, egy 5 éves kislány anyukája.
Nektek van valami jó tanácsotok? Vagy egyszerűen felesleges ezen rágódnom, majd megtudnak minden fontosat az osztálytársaktól/barátnőktől?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: