MozaikAnya

  Reggelente, amikor megjelenek a fiam belvárosi sulijánál a futócuccban, futócipőben, kétféle reakcióval találkozom. Az ismerős anyukák szabadkozni kezdenek, hogy “Nahát, már megint futni mégy? Én is mennék, csak hát nincs rá időm…”, míg az ismeretlenek a szemük sarkából mérnek végig, mint egy csendes őrültet, aki bármikor közveszélyessé válhat. Persze télen nem olyan gáz a… Tovább »

  A Kicsi két éve kitartóan nyaggat bennünket egy kutyáért. Pontosan azóta, mióta a család kedvence itt hagyott bennünket. Mi Apával ellenálltunk keményen (jó, én nem voltam olyan kemény), de idén tavasszal lejárt nálunk is a gyászidő, és beadtuk a derekunkat. Szóval jött a kis vakarcs, az anyaszagú rongyával és az édes, szomorú szemével. Mivel… Tovább »

  “Az ön gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – mondta anno Karinthy. “Szívem, a kicsi veri a nagyokat” – mondom manapság én. Az idők (és a szereplők) változtak, de a helyzet nagyjából ugyanaz: az én nagyfiam, az ő nagylánya és a mi kicsikénk (aki, ahogy a fenti mondatból is jól kiderül,… Tovább »

... Tovább »