“Az ön gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – mondta anno Karinthy. “Szívem, a kicsi veri a nagyokat” – mondom manapság én. Az idők (és a szereplők) változtak, de a helyzet nagyjából ugyanaz: az én nagyfiam, az ő nagylánya és a mi kicsikénk (aki, ahogy a fenti mondatból is jól kiderül, akaratérvényesítésben elég jó), két Ex, egy csipőmániás kutya és egy csomó boldogság, nyűg, jókedv és sírás. És persze én és Apa, akik megpróbálnak lavírozni a feladatok és a csemeték között, de akik közben szeretnének érdekes és szerelmes felnőttek is maradni. Szóval átlagos(?) család vagyunk, én pedig egy átlagos nő, akinek minden nap történik valami kevésbé átlagos az életében.
